A tehetséggondozás, a versenyfelkészítés, az országos, regionális vagy szakterülethez kapcsolódó tehetségsegítő szervezőmunka, programszervezés terén elért kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Bonis Bona díjjal jutalmazta a Nemzeti Tehetség Központ Laskay Editet, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola főigazgatóját, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar mesteroktatóját.
Hírek
Egy több mint tizenegyezer négyzetmétereres diákszállót épít a Debreceni Egyetem a Böszörményi úti campusán. A 320 hallgató elhelyezésére alkalmas többfunkciós komplexum az első lépcsőfoka az intézmény közép- és hosszútávú, a hallgatók és oktatók lakhatását támogató startégiájának. Az intézmény a következő években – az elérhető források függvényében – a Böszörményi úti fejlesztésen túl a Sportkollégium teljeskörű felújítását és egy új diákhotel építését is tervezi a Kassai úti campuson.
Új Asszisztált Reprodukciós Központ épül a Debreceni Egyetemen, amely korszerű infrastruktúrájával és magas színvonalú szakmai hátterével jelentősen bővíti a meddőségi kezelések lehetőségeit. A beruházás révén több és eredményesebb lombikkezelés válhat elérhetővé a sikertelen gyermekvállalással küzdő párok számára. A fejlesztés részleteiről szerdán sajtótájékoztató számoltak be az intézmény és a fenntartó kuratórium vezetői.
Negyven kiállító, közép- és nagyvállalatok képviselői, munkaközvetítők, karriertanácsadók, a helyben működő nemzetközi cégek standjai várták a Debreceni Egyetem hallgatóit, valamint a karrierlehetőségek iránt érdeklődő látogatókat a tavaszi Állásbörzén és karriernapon a Főépület Díszudvarán szerdán. Ezúttal a készségek, a külföldi tapasztalatok álláskeresésben betöltött szerepe került a fókuszba.
Első magyar kutatóként járt a norvég antarktiszi területhez tartozó Bouvet szigetén a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar docense. Radócz László egy nemzetközi tudományos expedíció tagjaként töltött két hetet a gleccserekkel borított szigeten, ahol eddig kevesebb mint 200 ember járt, kevesebben, mint a világűrben.
Ötödik alkalommal rendezte meg az országban egyedülálló természettudományos versenyét a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara. A szervezők a természettudományok, az egészségügyi és a gyógyszerész pályák népszerűsítését tűzték ki fő célul. A megmérettetés döntőjébe jutott diákok olyan felvételi pontokat vihetnek magukkal, amelyek sokat érhetnek akkor, ha a debreceni gyógyszerészképzés keretében akarnak továbbtanulni.
A magyar könnyűzene történeti áttekintése címmel Kapusi Kálmán, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Könnyűzenei Intézet igazgatója tart előadást az intézmény Tudományos Igazgatóságának ismeretterjesztő sorozatában. A program várja mindazokat, akiket érdekel a hazai zenekultúra múltja és jelene.
Szakmai napon látta vendégül a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) és a Debrecen Business Service Centers (DBSC) a Hajdúböszörményi és a Berettyóújfalui Tankerületi Központ intézményi vezetőit. Az április 1-i találkozó lehetőséget teremtett arra, hogy a résztvevők megismerjék és a jövőben akár csatlakozzanak a BTK és a DBSC által szervezett Üzleti szolgáltatások a gyakorlatban, pedagógus-továbbképzés a középfokú szakmai szakképzés minőségének javítása érdekében című kurzushoz.
Középiskolás kortól felépített tudományos életpályamodell, világszínvonalú laborháttér és közvetlen kapcsolat a nemzetközi elittel: ez a célja annak a megállapodásnak, melyet a Debreceni Egyetem és Debrecen városa kötött a Nemzeti Tudósképző Akadémiával. Az ünnepélyes aláíráson részt vett Randy Schekman Nobel-díjas sejtbiológus is, aki a Learning Centerben tartott inspiráló előadást a jövő debreceni kutatóinak.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) idén is meghirdette a gyermeket nevelő kutatók tudományos előmenetelének elősegítése érdekében létrehozott pályázatát, amelyen 40 nyertest hirdettek. Közülük öten a Debreceni Egyetem munkatársai, akik egyrészt az MTA doktora cím megszerzéséhez szükséges értekezés megírásának, valamint tudományos eredmények publikálásának támogatásához nyertek forrást.