|
|||||
|
|||||
KÖRNYEZETVÉDELMI REFERENSKÉPZÉS
|
A képzés jellemzői
A képzés szerkezeteA távoktatási program modul-rendszerű, rendkívül variábilis, ami a jelentkezők igényeihez való minél teljesebb alkalmazkodást teszi lehetővé, ugyanakkor a modulválasztás némi kreativitást igényel a képzésben résztvevőktől. A képzést háromféle alapváltozatban hirdetjük meg. Az első általános képzésnek nevezhető, teljesen szabad modulválasztással. A további kettőt képzési szakirányoknak nevezzük, az alábbiakban ismertetett kötöttségekkel, de ezeken az ajánlott variációkon belül is megjelenik a választhatóság. A résztvevők teljesítményét értékelő rendszerA tanulás során teljesítményükről folyamatosan és többféle módon kapnak visszajelzést a hallgatók:
|
A jelentkezés módja és feltételei
A képzés céljaA képzésre elsősorban azok jelentkezését várjuk, akik munkahelyükön környezetvédelmi feladatokat látnak el, de nem rendelkeznek képesítéssel, vagy ha van is ilyen irányú végzettségük, szeretnék ismereteiket felfrissíteni és bővíteni. Másodsorban várjuk azok jelentkezését is, akik nem a környezetvédelem területén dolgoznak, de elhivatottságot éreznek a téma iránt, vagy a jövőben szeretnének ilyen munkakörben dolgozni. A képzés alapvető környezetvédelmi ismereteket nyújt a résztvevők számára, akik emellett megismerik a észak-kelet-magyarországi régió sajátos környezetvédelmi gondjait és azt az intézményi hátteret, valamint tudományos és környezet-gazdaságtani eszközrendszert, amelynek birtokában megoldhatók az adott vállalat, vállalkozás, települési önkormányzat környezeti problémái. Az angol szaknyelvi modul célja, hogy a képzésben résztvevőket kommunikáció-képesebbé tegye a külföldi partnerekkel. |